Aktuális
A dunaharaszti katolikus közösségek életébe pillanthatsz be, értesülhetsz programokról, miserendről.
A helyes gondolkodás és megértés felé: qui bene distinguit bene docet. Kiegészítés a vita problematikus szempontjaihoz: szemlelek.net/hodasz-andras-igy-ismerhetjuk-fel-a-patologias-vallasossagot/ ostiarius.hu/2026/01/10/a-katolikus-antropologia-valasza-a-hodaszi-pszichologizmusra/ A keresztény vallásosság nem pszichológiai állapotról szól, de maga a keresztény életfelfogás sem lehet egyszerűen pszichológiaellenes (itt is fontos megkülönböztetni a különböző pszichológiai iskolákat). Vagyis a keresztény vallásosság nem meríthető ki pszichológiai állapotok leírásával, ellenben vizsgálhatók a vallásos élmények, de a pszichológia még így sem tud választ adni arra, hogy pl. mi az üdvösség. Míg a pszichológia a pszichés működés módjait vizsgálja, addig a teológia a végső igazságra kérdez rá és rá is mutat az Igazságra – Jézus Krisztusra; míg a pszichológia tüneteket értelmez, a teológia célt és rendet jelöl ki; a pszichológia nem normatív (a metafizikai igazságot illetően), a teológia normatív formában identifikálja magát mint útmutató eszköz az üdvösséghez. Igaz, hogy egyes pszichológiai iskolák módszertanilag antropológiai normativitással dolgoznak: antropológiai norma pl. az önelfogadás, önazonosság, az autonómia. Valódi patológia ott van, ahol a vallás nem az igazság felé vezet, hanem elfojtásra, félelemre és projekcióra, miközben elszakad az Egyház élő hagyományától (vagyis rendszerszintű károsodás van, pl. kényszeres tünetek), vagy funkcióvesztés (kapcsolatok, sérült realitásérzék). Nem beszélünk patológiáról ott, ahol küzdelem, aszkézis és engedelmesség van! A vallás valójában lehet felszabadító erő, de nem azért, mert megszünteti a pszichés feszültségeket, hanem mert el tud vezetni a feszültségek értelmének felismerésére. A keresztény hit és vallás nem pszichológiai technika, amelynek célja a szorongás csökkentése, hanem az Igazsággal való egyesülés, amely gyakran éppen az aszketikus küzdelmeken keresztül valósul meg. A modern közbeszédben, és így Hodász Andrásnál is megjelenik az „egészséges” és a „patológiás” vallásosság megkülönböztetése. Ez a különbségtétel csak akkor jogos, ha valódi pszichés károsodásról, kényszerbetegségről, traumából fakadó torzulásról beszélünk. Nem jogos azonban akkor, ha a hit igazságait érzelmi állapotokhoz kötjük, és a belső konfliktust önmagában betegségnek tekintjük. Vagyis ne keverjük össze a hitből fakadó lelki küzdelmet a mentális betegséggel; csak valódi pszichés károsodás esetén beszélhetünk „patológiás” vallásosságról. A katolikus teológiai hagyomány – Aquinói Szent Tamás nyomán – az embert olyan lénynek látja, akiben az értelem, az akarat és a vágyak nem automatikusan harmonizálnak. A belső feszültség nem a hit vagy a vallás hibája, hanem a bukott emberi természet következménye. A kérdés ebből eredendően nem az, hogy van-e küzdelem, hanem az, hogy mi felé irányul és rendeződik. Az aszkézis, az engedelmesség és az önmegtagadás sohasem (lehet) öncélú (ön)sanyargatás. Értelmük abban áll, hogy felszabadítják az embert a rendezetlen vágyak uralma alól, és képessé teszik a szeretetben való önátadásra. A keresztény szabadság igazodás az Igazsághoz, magához Jézushoz és nem önkényes magatartásforma. A szabadság nem akkor teljes, amikor nincsenek világos határok, hanem amikor az ember felismeri, mihez, illetve kihez is tartozik. Ugyanakkor a hitélet akkor torzulhat, amikor elszakad az igazság és a szeretet egységétől. Amikor Isten valaki számára puszta ellenőrző hatalommá válik, amikor a szabály fontosabb lesz, mint az igazság, amikor a vallás az önvizsgálat helyett mások feletti ítélkezés eszközévé válik – ott valóban sérülésről beszélhetünk. Ilyenkor a hit már nem Istenre irányít és nyitja meg az ember szívét, hanem félelmeinket konzerválja. A Katolikus Egyház Katekizmusa pedig világosan fogalmaz: a lelki élet See More
A katolikus antropológia válasza a hodászi pszichologizmusra
A tanulmány célja annak vizsgálata, vajon a pszichológiai mérce valóban alkalmas-e a keresztény élet megítélésére, illetve hogy a modern kritika összeegyeztethető-e a katolikus teológia klasszikus antropológiai és erkölcsi keretével. Az…
DH-RL Idén, február 1-én emlékezünk a plébánia alapításának 75. évfordulójára. Ezen a napon hálát adunk az elmúlt esztendőkért. DH-FŐ és DH-RL Ne feledjük, hogy minden szentmise egy különleges találkozás Istennel, amely során lehetőségünk van szívünket és életünket az Úr oltára elé helyezni. A reggeli szentmiséken, valamint a vasárnapi alkalmakon is felajánlhatjuk szentmiseáldozatunkat – ez nemcsak személyes kegyelmi életünket gazdagítja, hanem az egész egyházat erősíti. Egy közösségben imádkozva és a szent áldozatot bemutatva olyan lelki erőt kapunk, amely messze túlmutat rajtunk. Gyere, kapcsolódj be ebbe a csodálatos közösségi imába, és tapasztald meg a hit és a szeretet erejét! Mindannyian gazdagabbak leszünk általa! Az Egyház nem valami „kívül lévő intézmény”, hanem élő család, amelynek mindannyian tagjai vagyunk keresztségünk révén. Ez a család áldásokat és lelki kincseket ad, de egyben meghív minket arra is, hogy szeretettel és felelősséggel gondoskodjunk róla. Amikor anyagilag támogatjuk egyházközségeinket, nem egy távoli szervezetnek adunk, hanem saját közösségünket, templomunkat, közös otthonunkat segítjük. Így gondoskodunk arról, hogy a szentmisék méltó módon valósuljanak meg, hogy legyen, aki szolgál bennünket, és hogy templomunk, közösségi házunk, kertünk szép és gondozott maradjon. Amit felajánlunk, nem csupán pénz. A szentmisében a kenyér és a bor mellé helyezzük saját szívünk köszönetét és nagylelkűségét is. Így lesz az adomány a szeretetünk jele és az Isten dicséretének része. Köszönjük mindazoknak, akik eseti vagy rendszeres adományaikkal hordozzák közösségünk életét. Nagylelkűségetekkel hozzájárultok ahhoz, hogy mindnyájan otthon érezzük magunkat itt, és hogy a templomunkban Isten szeretete ragyoghasson fel. Ehhez kapcsolódóan hirdetjük, hogy megállapításra kerültek a 2026. év egyházközségi hozzájárulásainak mértékei, amelyek megtalálhatók az Egyházközségek honlapján és Krisztus fénye újságban. Szent Pál szavai bátorításként szólnak hozzánk: „Azt mondom: aki szűken vet, szűken is arat; és aki bőven vet, bőven is arat. Mindenki úgy adjon, ahogyan eltökélte szívében, ne kedvetlenséggel vagy kényszerűségből, mert Isten a jókedvű adakozót szereti. Isten pedig elég hatalmas, hogy minden kegyelmét bőven árassza rátok, hogy mindig, mindennel teljesen el legyetek látva, és bőven teljék minden jótéteményre, amint írva van: »Bőven adott a szegényeknek; igazságossága fennmarad örökkön-örökké«. Aki pedig magot ad a magvetőnek, és kenyeret nyújt eledelül, megsokasítja majd a ti vetéseteket is, és megszaporítja igazvoltotok gyümölcsét.” (2Kor 9,6-10) Baba-mama klub működik a Közösségi Házban. Összejövetelek minden hétfőn 9:30 órakor. Bővebb tájékoztatást a honlapon és a csoportvezetőknél lehet kérni. Január 12-én 17:30-kor Misztagógia a Főplébánián. Január 17-én tarjuk az Egyházközségek Tanácsadó Testületének lelki napját! Január 18-án kezdődik az Imahét a keresztények egységéért. December 26-tól február 15-ig van lehetőség a házszentelésekre. „Áldott leszel… és mindabban, amit teszel, áldás kísér” (vö. MTörv 28,6). Az Egyház kezdettől fogva kéri Isten áldását az otthonokra és az ott élő családokra. A Katolikus Egyház Katekizmusa tanítja, hogy az áldások „Isten jóságának dicsőítése, és kegyelmének kérése az emberi élet minden területére” (KEK 1671–1672). Amikor egy házat megáldunk, Isten oltalmát kérjük az ott lakókra, munkájukra, kapcsolataikra, egészségükre, fejlődésükre és békéjükre. A házszentelés évente megújítja szívünkben: Isten velünk lakik, otthonunk az Ő szeretetének helye, ahol családunk növekedhet hitben, reményben és szeretetben. Kérjük együtt Krisztus Király uralmát minden szobába, minden tevékenységre, minden személyre! 👨👩👧 Lehetőség van a boltok és irodák See More
Homília Urunk megkeresztelkedésének ünnepén (2026.01.11.): Galileából Jézus a Jordánhoz érkezik, oda, ahová az emberek bűnbánatuk terhét viszik. Ez a földrajzi szempontból lefelé vezető út már önmagában hordozója azt a mély teológiai szempontot, amit a megtestesülés misztériumának nevezünk: az örök Ige Atyja iránti szeretete az alázatban és az engedelmességben ölt testet. Most itt, a Jordánnál veszi kezdetét láthatóan az, amit majd a kereszt teljesít be, noha már a megtestesülés és a születés eseményeiben feltárultak ennek a folyamatnak egyes részletei. Jézus odalép a rokonához, Keresztelő Jánoshoz, aki viszont tiltakozásba kezd. Ez nem egyszeri tiltakozó mondat, hanem kitartó, hosszabb ideig tartó tiltakozás. Az evangélista kifejezetten a „διεκώλυεν” fogalmat használja: folyamatosan akadályozta. Ez az ellenállás abból az emberi, sőt vallásos reflexből ered, amely nem tud mit kezdeni Isten az ennyire közvetlen közelségével. Amikor valaki túl jónak, túl közelinek, túl irgalmasnak érzi azt, ami feléje közeledik, ösztönösen védekezik. János reakciója a „nem vagyok méltó” olyan mondat, amely sokszor a mi gondolataink tükre is. Jézus válasza azonban valami újat tár fel számunkra: „Hagyd most, mert így illik betöltenünk minden igazságot.” A „δικαιοσύνη” nem erkölcsi teljesítménylistát jelent, hanem Isten üdvözítő akaratához való teljes, osztatlan odafordulást. Jézus nem magát igazolja, hanem belép az emberi élet törékeny és esendő világába. Korunkban az egyik legmélyebb teher az önigazolás kényszere: elég jó vagyok-e, megfelelek-e, elfogadható vagyok-e? Jézus alámerülése a Jordán folyóban, felvéve János bűnbánati szertartását azt hirdeti, hogy Isten nem a tökéletességünket keresi, hanem a valóságunkat. Ott találkozik velünk, ahol éppen vagyunk, nem pedig ott, ahol lennünk kellene. Amikor Jézus kilép a vízből, megnyílik az ég. A Lélek galambhoz hasonlóan ereszkedik le – nem erőszakkal, nem nyomasztó súllyal, hanem szelíd jelenléttel. A Lélek működése ma is ilyen: nem kényszerít, hanem teret ad a gyógyulásnak, az újrakezdésnek, a belső rendeződésnek. És megszólal a hang: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik.” Ez a mondat feltárja Jézus identitását, és egyben feltárja az ember hivatását is, Jézus Fiúsága nem kiváltság, hanem kapcsolat. Atyjához kötődő léte az a forrás, amelyből minden engedelmessége és szabadsága fakad. Mennyire fontos a mentálisan egészséges élethez a stabil identitás. Hányszor és hányszor tapasztaljuk, hogy aki nem tudja vagy nem tapasztalja, hogy elfogadott, az vagy görcsösen teljesít, vagy fokozatosan kiég. A keresztség eseményében egy újfajta erő rajzolódik ki: az az erő, amely nem fölénk magasodik, hanem emel. A kérdés, amelyet ez az evangéliumi szakasz ma nekünk szegez, nem az, hogy értjük-e mindezt, hanem az, hogy engedjük-e, engedjük, hogy Isten igazsága ne csak kijavítson, hanem átalakítson? Engedjük-e, hogy Jézus mellénk álljon ott, ahol mi magunk sem szívesen vagyunk jelen? Jézus számára a Jordánnál megkezdődött út nem a sikerek és a dicsőség gyors, szárnyaló útja, hanem az emberrel és az emberért vállalt sors útja. És éppen ezért ez az út vezet az élet teljességéhez. Mi következik ebből számunkra? A Szentírás egésze nem egyszerűen az Egyház tanításának előszobája, hanem a lét új állapotának kapuja. A kereszténység ebből fakadóan nem annyira információ-hordozó, hanem transzformáló közösség. A közösségi jellege viszont nem ragadható meg ás írható le pusztán szociológiai fogalmakkal és. Amennyiben elfogadjuk azt a tételt, See More