Aktuális
A dunaharaszti katolikus közösségek életébe pillanthatsz be, értesülhetsz programokról, miserendről.
Homília Nagyböjt 2. vasárnapjára: Az előző héten, Nagyböjt 1. vasárnapon sok mozgással találkoztunk. Először arról hallottunk, hogy Jézus „felvitetett a Lélek által” (Mt 4,1). Nem Jézus helyezte magát próbatételbe, hanem a kezdeményezés az Atyától jött. A puszta, ahová Jézus felment a Jordán völgyéből az új exodus tere: Izrael negyven évét Jézus negyven napban összegzi. Az elbeszélés során továbbiakban azt hallottuk, hogy a Kísértő felvitte Jézust egy magas hegyre. A hegy a hamis dicsőség helyévé válik: – a hatalom – a birtoklás – az azonnali uralomra kereszt nélkül. Ez volt az Isten nélküli messianizmus ajánlata. A A mostani szakaszban viszont Jézus viszi fel a tanítványokat a hegyre. Aki a pusztában engedelmes volt, aki a hamis hegyi dicsőséget visszautasította, most ő vezeti övéit a hegyre. Míg a kísértés hegye (Mt 4,8) – minden ország birtoklása – azonnali hatalom – kereszt nélküli királyság és a Sátán előtti hódolat helye addig a színeváltozás hegye (Mt 17,1–9) – a kinyilatkoztatás – a Fiúság – az Atya szózatának színtere lesz. A sátán a külső uralmat mutatja, az Atya a belső identitást tárja fel. Már ebből is látszik, hogy a színeváltozás evangéliuma nem elszigetelt csodajelenet, hanem a Jézus-követés drámájának belső csúcspontja. Közvetlenül Péter hitvallása – „Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia” (Mt 16,16) –, és a szenvedés első jövendölése után találjuk. A Péter által megvallott Krisztus azonnal a szenvedő Emberfia arcát mutatja. A dicsőség és a kereszt egymást értelmezik. A mozgás itt is mélyebb, üdvtörténeti szempontokat hordoz. A mai szentmise első olvasmányában volt egy kifejezés – לֶךְ־לְךָ – amely szó szerint azt jelenti: menj a saját jövőd felé. Ahogy egykor Ábrám elindult az ígéretek földjére, majd ezt az utat járta be Mózes és a választott nép fiai, úgy Jézus is a jövője felé vándorol tanítványaival. A színeváltozás hegye valójában a Golgota és a Mennybemenetel hegyének előképe, de a vándorlás mindannyiunk vándorlása az Isten Országának beteljesülése felé. Az evangélista időhatározása – „hat nap múlva” – nem puszta kronológiai adat. A hat nap a Sínai-hegy eseményeit juttatja eszünkbe (vö. Kiv 24), ahol Isten dicsősége felhőbe burkolózva jelent meg. A hetedik nap a beteljesedés napja. Amit a tanítványok most látnak, az a teremtés és a szövetség eseményeinek beteljesedése Krisztusban. Jézus „magához vette” Pétert, Jakabot és Jánost, és felvezette őket egy magas hegyre. A hegy a kinyilatkoztatás helye. A hit nem a síkság kényelmében születik, hanem az emelkedés, a kaptatás fáradságában. A tanítványi lét mindig felmenetel: elhagyás, elszakadás, belépés az Isten közelségébe; kilépés a komfortzónából. Jézussal a tanítványok és mi is arra kaptunk meghívást, hogy elinduljunk és bejárjuk azt az egzisztenciális utat, amelyet megtett Ábrám is. Három tanítványával Jézusnak majd lesz egy másik tapasztalata, de erről később. B És ott „átváltozott előttük”. A görög szó – μετεμορφώθη – nem puszta külsődleges átváltozást jelent, hanem a lényeg belső fényének felragyogását. Ami eddig rejtve volt, most áttöri az emberi alak burkát. Arca ragyogott, mint a nap – ahogyan a megigazultak ragyognak majd az Atya országában (vö. Mt 13,43). Itt azonban nem kölcsönzött fényről van szó, mint Mózes esetében (vö. Kiv 34,29-35), See more
www.magyarkurir.hu/hirek/ukrajnai-haboru-egyutterzesre-es-cselekvo-szeretetre-hivnak-puspokeink-nagybojti-korlevelukben A körlevéllel kapcsolatban még a templomba járók között is sok a félreértés és ellenszenv. De miért? A szöveg első része a civil szenvedést hangsúlyozza. Ez teljes mértékben összhangban áll a Katolikus Egyház Katekizmusának háborúról szóló részeivel (KEK 2307–2317), valamint az Egyház társadalmi tanításával. A hangsúly a civileken, a családokon, a szenvedésen, a béke szükségességén van. Ez a megfogalmazás kifejezetten az Egyház tanítását közvetíti és nem pártpolitikai narratíva. A „egy háborúnak csak vesztesei vannak” megfogalmazás retorikai, de nem ellentétes a tanítással, hanem sokkal inkább történelmi tapasztalat. A „just war” (igazságos háború) tanítása szerint bizonyos feltételek mellett erkölcsileg megengedhető lehet a fegyveres önvédelem, de a háború mindig tragédia és végső eszköz. A fegyverek elhallgatására való felhívás és az imára buzdítás teljes mértékben összhangban van a Fratelli Tutti, a Pacem in Terris, és a Caritas in Veritate pápai megnyilatkozásokkal. A békére, testvériségre, igazságosságra való utalás tipikusan a katolikus társadalmi tanítás összefoglalása. Gondoljunk csak Szent II. János Pál pápa békére való felszólításaira. Az adománygyűjtés és a konkrét segítségnyújtás: teljességgel megfelel a Caritas küldetésének, és ez is összhangban áll az Egyház szolgálati (diakonia) dimenziójával, és szentírási alapja Jézus tanítása az utolsó ítéletről (Mt 25). Az tény, hogy a szöveg nem foglalkozik az agresszió témájával, de talán nem is ez a fontos, hanem az a nyomor és fájdalom, amit a háborúban élők megélnek nap mint nap. Ami fontosabb kérdés, hogy ez elsődlegesen egyházi tanítás vagy Fidesz–KDNP narratíva? Az MKPK szándéka valójában tiszta, de a befogadás sajnos nem semleges térben történik. Az együttérzés, az imára hívás, a karitatív segítség, békekérés – ne legyen áldozata annak a csatározásnak, amely ma a magyar közéletet jellemzi. A közéleti politikai csatározások ellenére segítsünk, mert ez nem politikai kérdés, hanem emberség kérdése❗️ Ne áldozzuk fel az ukrajnai emberek nyomorát át párpolitikai csatározások mezején, mert ezt oltárnak nevezni is blaszfémia lenne❗️ A körlevél helyesen hangsúlyozza Jézus magatartásának megfelelően a civil lakosság szenvedését, a háború „árát”, az elhúzódás tragikumát. Az viszont igaz, hogy a téma közel áll a magyar kormány kommunikációjához, amely a „béke” hangsúlyát teszi középpontba és a humanitárius dimenziót hangsúlyozza. Ez valóban emlékeztet a Fidesz–KDNP kommunikációs mintára. Ami szerencsétlen a körlevélben, hogy jelenleg a magyar közélet nagyon indulatos, jobb lett volna, ha a jelenlegi magyar lelkiállapotra és helyzetre is reagált volna. A politikai és társadalmi reakciók mögött több tényező is állhat: ✅ Érzelmi szinten, hiszen egyre több ember számára a háború ténye szorongást okoz, nehéz szembesülni az erőszak valóságával, a média gyakran kiemeli a szenvedést, ami érzelmi túltöltést eredményez. ✅ Sokakban napi szinten tapasztalható a háború bonyolult geopolitikai hátterének átláthatatlansága miatti aggodalom, a politikai narratívák kuszák, és nehéz különbséget tenni „béke melletti” és „katonai eszkaláció” között; túl sok a változás, a narratíva, az egyszer ezt, máskor azt mondják. ✅ Sokan már spirituálisan vagy emberileg is szeretnék elkerülni a konfrontáció gondolatát, a „béke mindenek felett” emocionális igénye ütközik a biztonsági realitásokkal. ✅ Végül ott vannak a téves asszociációk, amikor az emberek egyházi tanítást hallanak a békéről, könnyen összekapcsolják azt a naponta hallható politikai üzenetekkel, akár tévesen is – éppen azért, mert nem See more
Ukrajnai háború – Együttérzésre és cselekvő szeretetre hívnak a püspökeink a nagyböjti körlevelükben
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) nagyböjti körlevelét adjuk közre.
Február 25-én, szerdán emlékezünk a Kommunista diktatúrák áldozataira, akik között sok püspök, pap, szerzetes és szorgalmas, vallásos gyári munkás és földműves is volt. Egyházunk ekkor emlékezik a félszáz meggyilkolt egyházi személyre, majd ezer bebörtönzött, tízezerre becsült internált szerzetesre; több mint ezer politikai üldözés folytán kivégzett személyre; több, mint százezer elítélt, hatvanezer internált (pl. Recsk) édesapára, édesanyára, családra. Összességében a történészek szerint majdnem egymillió emberről beszélünk. Ennek kapcsán álljon itt a keresztény álláspont: Az Egyház történelme során újra és újra szembesül Isten- és egyházellenes ideológiákkal, amelyek a vallásos hitet pusztán magánjellegű meggyőződéssé kívánják szűkíteni, vagy teljesen ki akarják zárni az emberi közösség életéből. A kereszténység azonban alapvetően különbséget tesz az eszme és az eszmét követő személy és annak méltósága között. Az ideológia lehet téves, sőt romboló; az ember azonban, még ha ilyen eszme befolyása alatt él is, mindig Isten képmása marad, akit az örök életre hívott meg az Úr. A keresztény ember – identitásának elidegeníthetetlen részéről beszélünk ezután – ezért nem személyek ellen küzd, hanem a hamisság ellen, amely az embert saját igazságától fosztja meg. Az Egyház önmagát nem pusztán történelmi intézményként értelmezi. Egyetlen misztérium, amely három állapotban él: zarándokol a földön, tisztul az átalakulás állapotában, és megdicsőül Isten színe előtt. A földön zarándokló Egyház – szentségeivel, tanításával és missziójával – az „úton levés” állapotában áll. Ez az állapot lényegileg eszkatologikus: nem önmagáért létezik, hanem a beteljesedés felé mutat. A történelem végén nem az Egyház szűnik meg, hanem zarándok formája teljesedik be. A szentségek, amelyek most az üdvösség hatékony jelei és eszközei, elérik céljukat, mert az, amit jelölnek, közvetlen valósággá válik: a hit látássá, a remény birtoklássá. Ami most szentségi közvetítés, akkor közvetlen részesedés lesz Isten életében. Az Egyház tehát nem eltűnik, hanem beteljesedik abban a dicsőségben, amely felé mindig is irányult. Ebből következik, hogy még ha egy adott történelmi korszakban Isten- és egyházellenes ideológiák korlátoznák is az Egyház látható működését, ez nem érintheti annak lényegi valóságát. Krisztus misztikus Teste nem azonos pusztán történelmi megjelenési formáival. A földi gyengülés vagy üldözés nem az Egyház veresége, hanem annak a paradoxonnak része, amely szerint az Egyház ereje a keresztre feszített Úr gyengeségében mutatkozik meg. Mindazonáltal a világ számára súlyos veszteség volna a zarándok Egyház eltűnése egy adott térből vagy kultúrából. Az Egyház ugyanis prófétai jel: emlékeztet arra, hogy az ember nem önmaga végső mércéje, hogy az igazság nem a hatalom terméke, és hogy az emberi történelem Isten ítélő és irgalmas szeretetének horizontjában áll. Ha ez a jel elnémul, a világ önmaga zártságába zuhan. Éppen ezért azok az emberek, akik az Egyház szabadságát korlátozzák vagy hitét támadják, nem ellenségei a kereszténynek személyes értelemben. Ők azok, akikért az Egyház küldetése különösen is felelősséget hordoz. A keresztény válasz nem a hatalmi önvédelem logikája, hanem a tanúságtétel és az irgalom logikája. Az Egyház minden korban szentségi jel és eszköz marad: Isten egyetemes üdvözítő akaratának látható hordozója. Így minden olyan történelmi helyzet, amelyben az Egyházat korlátozzák, paradox módon még világosabban mutat rá igazi természetére: nem önmagáért létezik, hanem azért, hogy az ember szívét megnyissa az élő Isten előtt, See more