2023 június 9-10 Úrnapja és körmenet
Ligeten szombaton 18 óra, Fő úton vasárnap 10:30.


Küldetésünk
A társadalmi felelősségvállalás nemcsak keresztény misszió, hanem a keresztény megtérés legfőbb szempontja is. Lehetetlen igazán megtérni Istenhez anélkül, hogy ezáltal ne térjünk meg felebarátunkhoz.
Fedezd fel Plébániáink
Gondolatok közösségünkből
Úgy érzem megtaláltam helyem a Dunaharaszti Egyházközségben, Istent és a közösséget szolgálva.

Születésünk óta Dunaharasztin élünk. A Szent István-templomban mondtunk egymásnak igent 1999-ben. Mindkét dunaharaszti egyházközséghez kötődünk. Jó itt közösségben lenni, hiszen mindannyian Isten közelségét keressük.

A közösség számomra több mindent jelent. Jelenti az emberi kapcsolataimat, a barátaimat, akik iránt a szeretetemet ki tudom fejezni és ők is viszont kifejezik ugyan ezt és nem utolsó sorban segítjük egymást. Jelenti a templomi közösséget, ahol otthon érzem magam és tudom, hogy Jézussal együtt befogadnak. Ez olyan, mint a család.

Amikor Dunaharasztira költöztünk, a Gondviselés ajándékának éreztük, hogy szinte azonnal befogadó közösségre találtunk. Az akkor kialakult kötődések, barátságok azóta is megtartanak, erőt adnak. A házas csoportunk része hétköznapjainknak és ünnepeinknek. Hálásak vagyunk, hogy egy élő és az evangélium szerint élni próbáló közösség tagjai lehetünk.

Szeretem az utat, amit együtt járunk Istennel és a közösséggel. Szeretem az embereket, a zenét, a szolgálatot és a kihívásokat.

A szolgálattal többféle feladatot látunk el,amit szívesen csinálunk,és úgy érezzük hogy ezzel mi is jobbak leszünk.

Miért jó itt szolgálatot teljesíteni? Azért mert olyanokkal van az ember körbe véve, akik támogatják, és segítik az előre haladásban. Legyen az pap, énekes vagy zenész.

2003 óta élünk Dunaharasztin, négy gyermekünk van. 2009-ben csatlakoztunk az E.N.D. házas közösség első városi csoportjához, melynek azóta is tagjai vagyunk, és amely számos gyümölcsöt hozott életünkben. Ettől az időponttól veszünk részt aktívan a dunaharaszti egyházközségek életében, közösségi programjaiban. 2012-ben avatott akolitussá dr. Beer Miklós püspök atya, 2015-ben a ligeti egyháztanács tagja lettem. Ezeket a szolgálatokat a mai napig ellátom, amiért köszönettel tartozom a feleségemnek, aki mindenben támogat. Idén ünnepeljük a 25. házassági évfordulónkat, hála legyen az Úrnak! Istenünk, aki szeretettel kötötted össze szívünket, kérünk, hogy mindig békében és egyetértésben éljünk! Ámen!

“Istenhez szóló imáink, dalként szállnak. Öröme ránk talál, és vigyáz ránk. Szeretet és barátok, családok, ezek mind itt találnak ránk. Békét s napot hoz e kis család.”
Ez egy csodás közösség, mely támogat és vigaszt nyújt a nehéz időkben. Megnevettet és békét ad nekünk. Vidámságban társunk. Mindig öröm zenélni neki.
Ez egy csodás közösség, mely támogat és vigaszt nyújt a nehéz időkben. Megnevettet és békét ad nekünk. Vidámságban társunk. Mindig öröm zenélni neki.


Csapatunk
Csatlakozz az egyik Közösséghez
A templom nemcsak egy színpad körül összegyűlt tömeg, hanem egy közösség, amely egy asztal körül osztja meg életét.
Az egyik módja annak, hogy Jézus tanítványaiként növekedjünk, ha szándékos kapcsolatokat ápolunk olyan emberekkel, akiknek ugyanaz a célja.
Ha szeretnél csatlakozni egy közösségi csoporthoz, kérünk, írj nekünk közvetlenül.