Bérmálás
A bérmálás szentségét latinul confirmationak azaz megerősítésnek (confirmare: megerősíteni) nevezik. A keresztségi kegyelmet megerősíti és ezzel lezárja a keresztény beavatás folyamatát ugyanakkor kezdetet is jelent, a teljes értékű, jogú és felelősségű közösségi élet kezdetét. A bérmálás szentségében a Szentlélek az, aki megerősít minket, hogy Isten gyermekeiként tudjunk élni, és elhalmoz lelki-szellemi ajándékaival, hogy küldetésünket hatékonyan tudjuk teljesíteni, mert a keresztség hivatást ad (arra hív, hogy Isten gyermekei, Krisztus követői legyünk), a bérmálás pedig küldetést (azt, hogy kereszténységünket a keresztény közösség aktív tagjaként, tanúságtevően, vagyis „látványosan” éljük meg). Megerősítés továbbá ez a szentség olyan szempontból is, hogy a bérmálkozó a gyermekkori keresztség után, melybe neki még nem sok beleszólása volt, megerősíti a Krisztushoz és az ő Egyházához való tartozás szándékát, vagyis a keresztény elköteleződés megerősítése is ez a szentség.
- A bérmálás szentségének felvételére a szentséget kérő személyesen jelentkezik, miután betöltötte 15 életévét. A bérmálás felvételére képesek mindazok, de csak azok a megkereszteltek, akik még nincsenek megbérmálva. A bérmálás szentségének felvételére az erre jelentkezők két év alatt
1. liturgikus cselekményekben;
2. a szeretetcselekedetekben (karitatív feladatok)
3. az egyházközségi programok szervezésében és csoportokban való részvétellel
készülnek fel.
Felkészítésük ezért az imaélet, a keresztény tanítás – biblia és lelkiség – valamint életmód megismerésével jár együtt.
Elméleti oktatásuk a felnőtt és érett személyiség megismerését is magába foglalja.
A bérmálás szentségének felvételéhez szükséges a keresztség igazolása keresztlevél alapján.
Halálveszélyen kívül ahhoz, hogy valaki a bérmálást megengedetten vegye fel, szükséges – ha esze használatával rendelkezik –, hogy
1. kellő oktatást kapjon;
2. megfelelően felkészüljön;
3. meg tudja újítani keresztségi fogadalmait;
4. hogy a fölvett szentség hatékony legyen, a bérmálkozónak a kegyelem állapotában kell lennie (szentgyónás elvégzése).
A bérmálandónak, amennyiben lehetséges, legyen bérmaszülője. Ennek feladata azon lenni, hogy a megbérmált Krisztus valódi tanújaként viselkedjék, és híven teljesítse ezzel a szentséggel járó kötelességeit. Ahhoz, hogy valaki a bérmaszülő tisztségét betölthesse,
1. legyen alkalmas és szándékozzék is ezt a tisztséget viselni;
2. 16. életévét betöltött, katolikus, megbérmált és a legszentebb oltáriszentséget már magához vett személy legyen,
3. s éljen a hithez és a vállalandó tisztséghez méltó életet;
4. ne kösse semmilyen törvényesen kiszabott vagy kinyilvánított kánoni büntetés;
5. ne legyen a bérmálkozó apja vagy anyja.
A bérmálkozó egy már a Martyrologium Romanumban (Szentek névsora) található szent nevét választhatja, aki példaképének számít a tudatos és felnőtt keresztény életben. Egyszerűség kedvéért érdemes felkeresni a https://archiv.katolikus.hu/szentek/index.html oldalt, illetve az Adoremus című kiadványban keresni megfelelő szentet és megismerkedni az ő életével.
Az Ószövetségben a próféták megjövendölték, hogy az Úr közölni fogja a Lelket a várt Messiással és az egész messiási néppel. Jézus egész élete és küldetése teljes közösségben folyt a Szentlélekkel. Az apostolok Pünkösdkor megkapták a Szentlelket és hirdették „Isten nagy műveit” (ApCsel 2,11). Ők a megkereszteltekkel kézrátétel által közölték a Lélek ajándékát.
„Amikor azonban hittek Fülöpnek, aki hirdette az örömhírt Isten országáról, a férfiak és az asszonyok megkeresztelkedtek Jézus Krisztus nevében […] Mikor pedig az apostolok, akik Jeruzsálemben voltak, meghallották, hogy Szamaria befogadta az Isten igéjét, elküldték hozzájuk Pétert és Jánost. Amint odaérkeztek, imádkoztak értük, hogy elnyerjék a Szentlelket, mert az még egyikükre sem szállt le, csak meg voltak keresztelve az Úr Jézus nevében. Ekkor rájuk tették kezüket, és azok elnyerték a Szentlelket.” (ApCsel 8,12-17)
„Amíg Apolló Korintusban volt, Pál bejárta a felső tartományokat, aztán Efezusba jött, s néhány tanítványra talált. Ezeknek azt mondta: »Vajon megkaptátok-e a Szentlelket, amikor hívők lettetek?« Azok azonban azt felelték neki: »Még csak azt sem hallottuk, hogy van Szentlélek.« Ő erre megkérdezte: »Hogyan vagytok hát megkeresztelve?« Azok így feleltek: »János keresztségével.« Erre Pál azt mondta: »János a bűnbánat keresztségével keresztelte a népet, s azt mondta, hogy abban higgyenek, aki utána jön, azaz Jézusban.« Amikor ezt meghallották, megkeresztelkedtek az Úr Jézus nevében. Pál rájuk tette kezeit, és a Szentlélek leszállt rájuk, ők pedig nyelveken kezdtek beszélni és prófétáltak. Ezek a férfiak összesen mintegy tizenketten voltak.” (ApCsel 19,1-7)
A Zsidókhoz írt levél szerzője is említi, mint kézrátételt (Zsid 6,2).
Az Egyház a századokon át szüntelenül a Szentlélekből él és közli Őt gyermekeivel.
A Szentírásban először a kézrátételről olvasunk, amelynek révén az apostolok közölték a Szentlelket azokkal, akik a keresztségben részesültek. A bérmálás ilyen értelemben a keresztség megerősítéseként jelenik meg (gör. bebaioszisz; lat. confirmatio), amely képessé tesz a hit állhatatos megvallására. Szent Hüppolitosz tanúskodik a keresztelés utáni püspöki kézrátételről. A keleti kereszténység főleg a IV. századtól kezdődően lényegesnek tartotta a krizmával történő megkenést. A IV. századtól és a gyermekkeresztség terjedésével, a megkeresztelt eretnekek megtérésével és az egyre inkább terjedő kereszténység ellátásának lelkipásztori szükségeivel egyidőben egyre inkább kettéválik a keresztség és bérmálás szertartása.
Az V. századi Questiones et responsiones ad orthodoxos című mű szerzője azt írja, hogy a bérmálás Krisztus szenvedésében és dicsőségében részesít. A Laodikeai zsinat pedig a következőt mondja: a bérmálás Krisztus királyságában részesít.
A második szentséget a keresztségi kegyelmet megerősítő és megszilárdító hatása miatt nevezzük Bérmálásnak vagy Konfirmációnak. A magyar Bérmálás szó a szláv bermovaty ’megerősít’ szóból származik. A Konfirmáció a latin confirmatio ’megerősítés’ magyarosítása. A keleti egyházakban krizmálásnak, ’megkenésnek’ nevezik a szent müronnal való megkenés miatt.
A Bérmálás szertartásának lényege a szent krizmával (a püspök által konszekrált balzsamos olajjal) való megkenés, melyet kézrátétel közben végez a bérmáló, s közben elmondja a szentségi szavakat. Nyugaton e megkenés a megkeresztelt homlokán történik e szavakkal: „N…, vedd a Szentlélek ajándékának jelét!” A bizánci szertartású keleti egyházakban a megkenés a test más helyein is történik, ezzel a formulával: „A Szentlélek ajándékának pecsétje.”
A Bérmálás hatása a Pünkösdhöz hasonlóan a Szentlélek különleges kiáradása. Ez a kiáradás a lélekbe eltörölhetetlen karaktert pecsétel, és a keresztségi kegyelem növekedését eredményezi: mélyebbre gyökereztet az istengyermekségben; szorosabban egyesít Krisztussal és az Ő Egyházával; föléleszti a lélekben a Szentlélek ajándékait; különleges erőt ad a keresztény hit melletti tanúságtételre.
Rendes kiszolgáltatója a püspök. Így mutatkozik meg a megbérmált és az Egyház kapcsolatának apostoli természete. Amikor pap bérmál – ami a keleti egyházban általános, a nyugati egyházban rendkívüli –, a püspökkel és az Egyházzal való kapcsolatot a pap mint a püspök munkatársa és a püspök által konszekrált krizma fejezi ki. A halálveszélyben lévők vonatkozásában a plébános, sőt bármely pap.
